EryFery

 

 

Körmend: múlt, jelen, jövő

MENÜ

Gyerekkorom szép emlékeit köszönhetem Körmendnek! Ízelítőül következzen belőlük néhány!

 

Soha nem fogom elfelejteni a "pótkeresztapámat", BOGNÁR FERENC-t. Kereskedő, boltos volt, ő lett az újdonságnak számító "önki" első vezetője. Jó ember volt! Nyugodjon békében!

 

Állt a háza udvarán két szederfa, egy piros és egy fehér. Azóta sem ettem olyan finomat, mint ott és akkor. De ezen az udvaron tanultam meg bicajozni is.

 

Két gyereke közül az idősebbik már szintén nem él. A fia, PIMPI (lánykori nevén: Bognár Ferenc) úgy 20 évvel volt idősebb nálam. Nagyon jól focizott, engem sokat tanított, de hozzá jártam át titokban cigizni is.

Az élete vége nem alakult valami szépen, kár érte!

 

A lánya, Bognár Mária Pestre került, ahol "elveszett" a nagyvárosban. Nagy volt a nyomás rajta, nem mindig döntött jól. Szép unokája van, remélem boldogan él!

 

 

A tégláslap

Remélem a mai, bősz állatvédők nem háborognak, de nagy élmény volt egy városi gyereknek átkisérni a "kövesen" a kiskacsákat és a lap tókáiban piros ronggyal békákat fogni.

 

 

A Berki kocsma

A ma nagyszerű étterem helyén az igazi kocsmába bemenni olyan "felnőttes" volt. Keresztapám hétvégén átküldött egy nagy kancsóval: hozzak neki csapolt sört. Boldogan mentem.

 

De emlékszem egy másik vendéglőre is (a nevére már nem sajnos). Annak az udvarán egy igazi kuglipálya volt. Élmény volt számomra, ha állítgathattam a bábukat.

 

 

A berki futballpálya

Ha nem az utcán, akkor a berki pályán fociztam rengeteget. Állítólag olyan jó kapus voltam, hogy le is akartak igazolni. Csak azt nem szerettem, hogy a "Szakasits"-ház előtt kellett elmenni és  ott egy nagyon harapós kutya őrjőngött mindig.

 

 

A Rába

Ugyanott mentünk a Rábához is a réten át. Imádtam a Rába és a Pinka torkolatában fürödni a kis gát alatt. Úgy emlékszem egy kis sziget (vagy inkább csak zátony) is volt ott. Szerintem a Rába az ország legszebb folyója.

Emlékszem még halványan a Holt-Rába öreg fahídjára is. Onnan állítólag tilos volt a vízbe ugrálni, tehát elég sokat ugráltam róla. A híd után egy nagy erdő is rémlik, ahova a Pimpivel jártunk gombázni.

 

 

Az első szerelem

Körmendhez köt az "első szerelem" is. Kell ennél több? A fotógalériában is megtalálható szemközti házban laktak a Mesterházyék. Az egyik, a nagyobbik lányuk volt életem első szerelme. Sőt nem "volt", hanem a mai napig is Ő a SZERELEM! Bár megváltozott azóta, én ugyanúgy szeretem (ha nem jobban!), mint akkor régen. Kár, nagy kár, hogy Ő ezt nem meri vállalni, pedig...

...ő  is ugyanúgy szeret engem (ha nem jobban) mint, akkor régen.

 

(az érintett közbevetése az utolsó mondat folytatása)

A bejegyzések tartalmáért felelősséget nem vállalunk.

a szerkesztő!

 

 


 

Szavazás

Szeretnéd, ha újra Körmenden élnék?
Igen, nagyon.
Nem, nem akarom.
Asztali nézet